A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége a koronavírus-járvány miatt döntött a 2019/2020-as idény valamennyi bajnokság és kupasorozat lezárásáról. Mindez azt jelenti, hogy nincsenek bajnokok, kiesők és feljutó csapatok sem. Természetesen érinti ez a Sport36-Komló idei eredményeit is, így a bajnokság felfüggesztéséig elért 8. helyünk sem kerülhet be a hivatalos statisztikákba. A rendkívül nehéz és képlékeny helyzetben Szigeti Szabolcs, a Komló Sport Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa osztotta meg gondolatait. Fotó: Péter Szabó Zoltán

Az MKSZ elnöksége lezárta a bajnokságot, hogy éltétek meg?

Sz.Sz.: Számítottunk a döntésre. Reménykedtünk, hogy a járvány gyors lefolyású lesz, de ma már tudjuk, hosszabb ideig tart.

A Komló a kivárásra és a folytatásra szavazott. Miért?

Sz.Sz.: Kizárólag gazdasági okok miatt. Azt gondoltam, ha akár zárt kapuk mögött is, de tudunk játszani június 30-ig, talán nem veszítünk annyi támogatót és túléljük a válságot! Ez ma lehetetlen, így nem volt értelme húzni a döntést. Egyébként demokratikus döntés volt, a liga csapatai írásban szavaztak. A 28 csapatból 23 szavazott a lezárás mellett, és nagy többség az eredmény nélküli lezárásra voksolt. Ugyanígy szavaztak az amatőr csapatok is. Így az elnökség azt az egy döntést hozta meg, amit ma meglehetett.

Ez több csapatot rosszul érintett, köztük minket is? Mit gondolsz erről?

Sz.Sz.: Valóban vannak csapatok, akiket hátrányosan érintett. Megértem az elkeseredésüket, és sajnálom a szurkolóikat! Mi így hátrébb kerülünk a tabellán ez tény, de amikor döntést kell hozni, akkor lesz, akinek veszteséget okoz. Az elnökség a csapatok többségi akaratával összhangban hozott döntést, amit elfogadnunk. Ez a demokratizmus. Elmondtuk a véleményünket, de most kisebbségben maradtunk. Lesz, amikor a mi ötletünk kap támogatást.

Nemcsak Komlón, hanem más kluboknál is a legaktuálisabb kérdés az, hogyan tovább?

Sz.Sz.: Az egészségünk, családtagjaink szeretteink, sportbarátaink egészsége a legfontosabb most. Persze a hogyan tovább is az. Mi egy kis klub vagyunk az 1. osztályban, igazán mély ütést kaptunk. Támogatóink közül volt, aki azonnal elfordult. Ami nagy erőt ad, hogy a játékosok elsőként vállalták, hogy lemondanak fizetésük nagy részéről. Most úgy vagyunk, mint az összetört Forma 1-es autó csapata. Fel kell állnunk valahogy a rajtrácsra, és el kell indulnunk. Bálinttal elkezdtük építeni az új autót, ehhez várjuk a játékosokat, támogatókat. Hiszem, hogy Komló városa sem hagy cserben. Eddig is kiemelten segítettek, bár most ott is nehezebb minden. Dolgozunk a csodáért! Mindenképpen 1. osztályra nevezünk, ez közös szándékunk a város mindkét politikai oldalával.

Körvonalazódik, hogy kikkel lehet számolni az újrakezdésnél? Miként alakulhat a keret?

Sz.Sz.: Már több játékos is jelezte, kitart a klub mellett. Most keressük meg őket, ahogy tisztulnak az anyagi lehetőségeink. Ha mindenkivel beszéltünk, tájékoztatjuk az érdeklődőket, addig is maradjunk otthon, vigyázzunk egymásra!

komloiujsag.hu