A kieséstől fenyegetett Mezőkövesd látogat szombaton Komlóra. A vendégekkel ellentétben bennünket nem érint az osztályváltás réme, a két pont megszerzése elvárt együttesünktől.

A bennmaradásért küzdő, ezáltal életveszélyes Mezőkövesd együttese látogat szombaton Komlóra a K&H Kézilabda Liga 23. fordulójában. A Buday Dániel által irányított vendégek 11 pontjukkal jelenleg kieső helyen tanyáznak, a bajnoki zárás előtt minden szalmaszálat szeretnének megragadni a bennmaradáshoz.

Erre most Komlón lesz lehetőségük, hozzátéve azt, hogy a mérkőzés esélyese a Sport36-Komló.

Így gondolja ezt Balázs Sándor, együttesünk támadásban és védekezésben bevethető játékosa is. A kőkemény kézilabdázó szerint nem nyomja az esélyesség csapatunkat, a szurkolók segítségével mindenképpen itthon kell tartanunk a két pontot. Balázs Sándor jó mérkőzést vár szombaton, a csapatként igen egységes vendégekkel szemben, akik – helyzetükből adódóan – a végsőkig harcolni fognak a pontokért.

Ősszel kegyetlenül nagy csatát vívott a két gárda egymással Mezőkövesden. Már hét góllal is vezettünk az első félidő utolsó harmadában, ám egy nagy fordulat után a hazaiak a vezetést is megszerezték. Igor Marković 23 másodperccel a lefújás előtt szerezte meg végül győztes gólunkat.

Apropó Marković. Montenegrói szélsőnk jelenleg társbérletben áll a góllövőlista élén, ugyanúgy 132 gólt szerzett, mint honfitársa, a Tatabányán játszó Vujović.

K&H Kézilabda Liga 23. forduló 2019.04. 27. 18 óra:

Sport36-Komló – Mezőkövesdi KC

Komló, Városi Sportközpont V: Horváth, Marton

komloiujsag.hu