Bogdan Petričevićre is szerep vár Dabason

Két hét szünet után folytatódik Az NBI-es pontvadászat. A Sport36 Dabason szerezné első tavaszi pontjait.

Akár rangadónak is felfogható mérkőzést játszik együttesünk szombaton Dabason. A tabella 8-9. helyén álló csapatok mérkőzésének kimenetelét nehéz megtippelni. Bár Markovićék ősszel legyőzték a Pest megyeieket, ráadásul 5 ponttal többet is gyűjtöttünk náluk, a közelmúltban a Dabas a Fradi legyőzésével – fennállásának legnagyobb sikerét elérve – bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

„Ne tévesszen meg senkit a Dabas helyezése” – véli a válogatottat és a Bundesligát is megjárt Katzirz Dávid. A kőkemény védő felhívta a figyelmet arra, hogy a házigazdák csapatában kiváló egyéni képességekkel rendelkező játékosok játszanak, szinte minden poszton két azonos képességű kézilabdázót vethet be Tomori Győző.

„Szeretnénk visszavágni a Komlónak az őszi 1 gólos vereségért és megszilárdítani a helyünket a tabellán. Jó formában van a csapat, így hazai pályán szeretnénk ezt a bajnokságban is megmutatni a közönségünknek” – nyilatkozta a házigazdák mestere a Dabas honlapján.

A kéthetes szünetben mind fizikai, mind taktikai értelemben hangolódtunk a mérkőzésre. Kilvinger Bálint és a stáb igyekezett megtalálni védekezésben és támadásban is a Franciaországból igazolt Bogdan Petričević helyét, akire nagy szerep vár a dabasi támadók hatástalanításában.

K&H Kézilabda Liga 16. forduló, 2019. február 23. 18 óra:

Dabasi KC VSE – Sport36-Komló 

Dabas, OBO Aréna V: Bonifert, Oláh

komloiujsag.hu