Komló Sport Kft.

KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY KOMLÓ





Köszöntő
Kedves Sportbarát!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt a komlói kézilabda szakosztály hivatalos honlapján!
 
Szakosztályunk valamennyi tagját öröm tölti el, ha valaki érdeklődik a csapat iránt, felkeresi megújult weblapunkat, ahol részletes információt kaphat az idén 60. születésnapját ünneplő komlói kézilabda múltjáról, jelenéről, a szakosztályt érintő érdekességekről, amelyek mindennapi életünkkel kapcsolatosak.

Azt remélem, hogy a folyamatosan megújuló, állandó aktualitásokkal bővülő honlapunk segítségével olyan érzésekkel gazdagszik, mintha Ön is a csapat egyik meghatározó tagja lenne.

A szakosztályt működtető Komló Sport Kft. ügyvezetőjeként szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek a csodálatos közösségnek a tagja lehetek. Remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk, hogy együtt szurkoljunk valamennyi korosztályunknak a mérkőzésein!
 
Hajrá Komló!
Szigeti Szabolcs
ügyvezető





INDUL A JÁTÉK!

Monthly Archives: MÁRCIUS 2018


MÁR 2



Liga Kupa: fél lábbal az elődöntőben – 14 gólos győzelem a Cegléd ellen


 Két nem egyformán motivált csapat találkozóján a Komló már a szünetben 10 góllal vezetett a tartalékosan felálló Cegléddel szemben. A kék-fehérek végül közönségszórakoztató játékkal – a fiataloknak is sok lehetőséget adva – nyerték a 4 közé jutásért folyó párharc első felvonását.   

 

A vendégek mestere, Jakab László a mérkőzés előtt honlapjukon fogalmazta meg a Cegléd célkitűzését: – Nekünk a bajnokság, a bennmaradás a legfontosabb, így ezek a mérkőzések arra lesznek jók, hogy azok a játékosok, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, egy kis játékrutint és önbizalmat szerezzenek.

Ennek értelmében például a Cegléd légiósai, Perisić, Grbović, Radnić és Radović is kimaradt a keretből. Nálunk Jerković és Marković is a lelátóról nézte az összecsapást, Huesmann és Obradović viszont pályára lépett. Sőt, a két átlövő nagy kedvvel játszva – 8 góllal vette ki részét a góltermésből. Mellettük Balázs Sándor volt elemében, de dicsérhetők a szélsők is (Szkokán, Gebhardt, Hoffmann, Wéber), akik együtt összesen 15 góllal zárták a találkozót.

Liga Kupa, negyeddöntő 1. mérkőzés:

Sport36-Komló – Ceglédi KKSE 33-19 (17-7)

Komló, Városi Sportközpont 500 néző V: Felhő, Öcsi

KOMLÓ: ...


Teljes



MÁR 1



Liga Kupa: már nem babra megy a játék, az elődöntőbe jutás a tét


 

Élesedik a helyzet a bajnoki évad harmadik számú sorozatában. A négy közé jutásért folyó Komló – Cegléd párharc első felvonására kerül sor csütörtökön a Liga Kupában.  

A 17 órától kezdődő találkozón a legjobb négy közé jutás a tét, mely a Liga Kupa kiírása szerint már pénzdíjat ér. Ennek okán vélhetően nagy csatát láthatnak a szurkolók a csütörtöki komlói és a pénteki ceglédi találkozón is.

A tervek szerint a Sport36-Komló a szabályok engedte legjobb összeállításban lép pályára, így két külföldi is bekerül a keretbe. A zuhanyhíradó szerint Marković játéka esélyes, a másik légiós kiléte még bizonytalan. Az eddig jól helytállt fiatalok mellett rutinosabb játékosok is pályára léphetnek a Cegléd ellen.

Mindenesetre van miért visszavágni az alföldi együttesnek. December elején Komlón sima, nyolcgólos ceglédi győzelem született a bajnokságban.

Liga Kupa, negyeddöntő 2018. 03.01. 17 óra

Sport36-Komló – Ceglédi KKSE

Komló, Városi Sportközpont V: Felhő, Öcsi

A Liga Kupa további párosítása és az eddig lejátszott mérkőzések: FTC – Eger 25-24, Dabas – Orosháza 31-25, Vác – Balmazújváros 30-25, 29-21 (59-46-os összesítéssel továbbjutott a Vác).

komloiujsag.hu





[prev]  1 2 3 [4]16-17 of 17




RSS