Elmaradt a meglepetés. A második félidő elején már eldőlt a két pont sorsa a Balatonfüred ellen. Fotó: Czeti Ádám

Szinte telt ház előtt kezdték a melegítést a csapatok. A komlói szurkolók számára jó jel volt, hogy a bekötött kezű Ante Granić is feltűnt a melegítő játékosok között.

A komlói csapat pályára lépésekor plüssfigurák lepték el a parkettet, ezzel is hozzájárulva a Cipősdoboz-akció sikeréhez, mely a rászoruló gyermekek karácsonyát igyekszik megszépíteni.

Grünfelder kapufájával kezdődött a mérkőzés, de azonnal kitűnt, hogy az EHF-kupa csoportkörébe jutás rendkívüli töltést adott a vendégeknek. Villámgyorsan 5-2-re elhúztak Hornyákék Markovićéktól.

Kihagyott helyzeteink, elrontott büntetőnk is közrejátszott abban, hogy negyedóra elteltével Kilvinger Bálint időt kért. Ekkor 8-4-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Egy csodálatos támadást követően visszazárkóztunk két gólra, amihez kellett a – Szabó Martin helyére beállt – Aleksandar Djurdjević bravúrsorozata is. A Veszprémtől kölcsönkapott kapuvédő elképesztő dolgokat produkált a kapuban.

A feketeleves azonban csak ezt követően jött. Egy 6-3-as sorozattal a Csoknyai-csapat már hétgólos előnyre tett szert szerzett.

Szerencsére a félidő vége a miénk volt – bár egy újabb büntetőt hagytunk ki, de így is felzárkóztunk három gólra. Különösen Marković találata volt szívet melengető. Szélsőnk a dudaszó előtt néhány másodperccel félpályáról vette célba Fazekas kapuját, a lövés felpattan az egykori válogatott kapus előtt, és a labda utat talált a hálóig. (13-16)

A jó félidei zárás ellenére a Balatonfüred kezdte jobban a második félidőt. Olyannyira, hogy egy 12-3-as etappal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés legfontosabb kérdését. A Fazekast váltó Bősz három büntetőt is megfogott, így – többek között ennek is köszönhetően – egy tucat volt a különbség már a két együttes között. (16-28)

10 perccel a lefújás előtt azonban fiaink megmutatták azt, hogy miért szeretik szurkolóink mindennél jobban a csapatot. Jerkovićék zsinórban hét gólt szereztek, ami szövetségi kapitányunkat arra késztette, hogy hat perc leforgása alatt kikérje megmaradt két idejét. Igaz pontot már nem lehetett menteni, de a becsület megmaradt.

Van, amikor szinte semmi sem sikerül. Szinte pontosan egy éve, december 2-án a Cegléd mélyütésszerű vereséget mért ránk hazai pályán, most a – jóval veretesebb – Balatonfüred tartott bemutatót Komlón. Az utolsó tíz perc játéka miatt azonban minden megbocsátható a fiúknak.

A találkozó komlói hőse Alekszandar Djurdjević volt, aki tíznél több alkalommal hárította a fürediek lövéseit.

K&H Kézilabda Liga 11. forduló:
Sport36-Komló – Balatonfüredi KC 25:31 (13-16)
Komló, Városi Sportközpont 800 néző V: Herczeg, Südi

KOMLÓ: Szabó Martin – Gebhardt 4, Obradović 2, Grünfelder 2, Sunajko 2, JERKOVIĆ 6, Marković 5, Cserék: DJURDJEVIĆ (k) Granić (k), Balázs S. 1, Marcsek 2, Matić 1/1, Wéber, Kovács M., Szkokán, Katzirz Vezetőedző: Kilvinger Bálint

Hétméteresek: 7/2 illetve 3/3 Kiállítások: 6p illetve 12p

Az eredmény alakulása: 11.p 2-5 14.p 4-8  24.p 7-14, 35.p 14-20, 50.p 16-28  56.p 23-28

A Balatonfüred legeredményesebb játékosa Hornyák Péter volt 7 góllal.

komloiujsag.hu