Szinte extázisban kézilabdáztak Granićék a Ferencváros elleni hazai meccsen. Ha ezt a formát és mentalitást átmentik a Dabas elleni találkozóra, akkor nem lehet kétséges a két pont sorsa. Fotó: archív

Bár a Ligakupa-győzelemmel kiköszörültük a csorbát a Dabas ellen, van visszavágni való a tavalyi szezon nyitányán elszenvedett hazai vereségért. Bizonyára így gondolkodnak a Sport36-Komló játékosai és szurkolói is a szombati játéknap előtt, ami azért is fontos, mert a Cegléd elleni hazai találkozót követően „őrült” sorozatba kezdünk. Szeptember végén a Tatabánya, majd októbertől az Olympiakosz kétszer, a Szeged, a Csurgó, valamint október végén a Telekom Veszprém lesz ellenfelünk.

 Kilvinger Bálint úgy véli, nagy csata várható szombaton. Amit láttunk a Dabastól az első két fordulóban, abból kitűnik, hogy egy masszív, jó gárda a Pest megyei település csapata. Az MKSZ Edző Albizottságába a héten beválasztott edzőnk szerint a védekezés most is kulcsfontosságú lesz a siker érdekében.

Boros Tamás, a vendégcsapat védekező játékosa a Dabas honlapján nyilatkozott a hétvégi elképzeléseikről: „Ha mindenki tudja hozni a tudása legjavát, biztos vagyok benne, hogy a középmezőny elején fogunk végezni, annak ellenére is ezt gondolom, hogy elég erős a mezőny. Jelenleg a legfontosabb, hogy a hétvégén elhozzuk a 2 pontot Komlóról, ami természetesen nem lesz egyszerű, hiszen egy jó erőkből álló csapatról van szó, de azt ígérhetem, hogy a végsőkig fogunk küzdeni!”

A Dabas nyáron hét játékosától búcsúzott el, míg az átigazolási időszakban négy új kézilabdázó öltötte fel a csapat piros-fehér mezét.  Boros Tamás (balátlövő/védekező) és Pallag Péter (kapus) Ceglédről tette át székhelyét, Szöllősi Szabolcs (beállós) Tatabányáról igazolt Dabasra, Törteli Koppány (irányító) pedig a kieső váci együttest hagyta el Tomori Győző kedvéért.

A 2017/18-as szezonban tétmérkőzésen négy alkalommal találkozott egymással a két gárda:

A bajnokságban:

SPORT36-KOMLÓ – DABAS KC VSE 25-26 (9-12)
DABAS KC VSE – SPORT36-KOMLÓ 19-23 (9-8)

Ligakupa-döntő mérkőzései:
SPORT36-KOMLÓ-DABAS KC 28-25 (16-13)
DABAS KC – SPORT36-KOMLÓ 25-27 (9-13)

A Dabas az 5. helyet foglalja el a tabellán. Az első fordulóban az újonc Vecsés ellen nyertek Kekezovityék, majd hazai pályán a bennünket verő Gyöngyössel ikszeltek.

K&H kézilabda liga 3. forduló, 2018.09.15 – szombat 18:00

Sport36-Komló – Dabasi KC VSE

Komló, Városi Sportközpont V: Sándor, Szikszay

A mérkőzésre a belépőjegy ára 1500 forint. A szurkolói kártyával rendelkezők 1000 forintért tekinthetik meg a találkozót. A bérletek természetesen érvényesek a találkozóra.

komloiujsag.hu