Gigászi küzdelemben szerezte meg az 5. helyet a Komló a Budakalász elől. Szkokán Szabolcs a dudaszó előtt 5 másodperccel szerezte meg a győztes gólt a kék-fehéreknek. Fotó: Czeti Ádám

Zsúfolásig megtelt a sportközpont a bajnokság 5. helyét eldöntő találkozóra. A kék-fehérek fennállásuk második legjobb eredményének elérésében, míg a Budakalász – kimondva, kimondatlanul a nemzetközi kupaporondra való visszatérésben reménykedtek.

A lehető legrosszabbul kezdődött számunkra a találkozó. 2-3-as állásnál kapusunk, Ante Granić ütközött a Budakalász induló játékosával, amiért a játékvezetők némi habozás után kiállították a horvát hálóőrt.

Láthatóan megzavarodtak ettől játékosaink, szélsőink ziccereket hagytak ki, Jerković és Obradović lövései pedig rendre célt tévesztettek. A gond igazából abból adódott, hogy a másik oldalon Reznicek legjobb formáját mutatva szórta góljait. Ennek eredményeként a 10. percben már 4-7-et, a 15. percben 5-9-et mutatott az eredményjelző.

Kilvinger Bálint időkérése hathatott játékosainkra, hiszen lassacskán felzárkóztunk, ám az igazi áttörést – a sérült Markovićot helyettesítő – Hoffmann találata hozta, amikor a 28. percben először a meccs folyamán megszereztük a vezetést. A végjáték azonban ismét a Budakalászé volt – Nagy Bence és Mazák góljával a vendégek térhettek előnnyel pihenőre.

Jerkovic – egyik legeredményesebb játékosunk volt

A szünet után begyújtotta a rakétákat a Komló. Előbb Joel Huesmann, majd Balázs S. talált be, de igazán elhúzni nem tudtunk. A kőkemény jelenetekkel tarkított mérkőzés 41. percében sikerült először elmennünk két góllal. Ekkor azonban váratlanul elapadt a gólforrás: egy közel 7 perces gólszünetünknek köszönhetően Nemes ismét a Budakalászt jutatta előnyhöz.

A szélső Gebhardt átlövés góljával adtunk újból életjelet magunkról. Ez leginkább Jerkovićot és Balázs Sándort motiválta, a két csupaszív játékos 2-2-góllal járult hozzá, hogy – Kilvinger Bálint időkérése után – döntetlen állásnál, 59:32-es óraállásnál indíthattunk a győzelemért támadást.

Ekkor jött a slusszpoén: Szkokán Szabolcs – a jó 20 évvel korábbi, Elektromos elleni Szentes Gyula-gólt utánozva – 5 másodperccel a dudaszó előtt talált Boros kapujába, ami az 5. helyet jelentette a Sport36-Komló számára.

K&H Kézilabda Liga 26. forduló:

Sport36-Komló – CYEB Budakalász 27-26 (13-14)

Komló, Városi Sportközpont 900 néző V: Felhő, Öcsi

KOMLÓ: Granić – GEBHARDT 4/2, Obradović 1, GRÜNFELDER, KATZIRZ, JERKOVIĆ 6, Hoffmann 2. Csere: SELYMES (k), Sunajko 1, BALÁZS S. 6, Wéber, HUESMANN 3, Kovács M., SZKOKÁN 4. Vezetőedző: Kilvinger Bálint

BUDAKALÁSZVáczi – Tóth Á. 3, REZNICEK 6, NAGY B. 8/2, MAZÁK 3, Sutka 1, Bohács 2. Csere: BOROS (kapus), Dr. Czina, Józsa 1,Berggren,  Nemes 1, Leimeter 1, Sinkovits. Vezetőedző: Forgács Gyula

Hétméteresek: 5/2 illetve 3/2 Kiállítások: 10 perc + Ante Granić kizárva (5’) illetve 12 perc

A mérkőzés alakulása: 12.p 5-8,  15.p 5-9, 26.p 12-12  41.p 20-18  52.p 22-22 57.p 25-23 58.p 26-26

A Sport36-Komló – CYEB Budakalász mérkőzés szereplői mondták:

 Forgács Gyula, a Budakalász vezetőedzője: „A döntetlen lett volna az igazságos eredmény. Olyan volt ez a meccs számunkra és a Komló számára is, mint az egész bajnokság. Azonos képességű csapatok végig kiélezett küzdelme, hiszen a mai meccs a többihez hasonló végjátékot hozott. Tisztességes csata volt mindkét csapat részéről. Csalódottak vagyunk, ugyanakkor az, hogy Komlón végig meccsben voltunk, és győzelmi esélyünk is volt, tisztességes helytállás. Gratulálok a Komlónak, sok sikert kívánok nekik a Ligakupa döntőjében. A mai teljesítményükkel sikeresek lesznek. Magunknak pedig jó pihenést kívánok!

Józsa Máté, a Budakalász kézilabdázója: „Komlón rendre kemény mérkőzést játszunk, ezt már megszoktam az évek során. Ez a katlan engem személy szerint feldob, a csapatban azonban egy-két embert sajnos elnyomott a hangulat. Voltak elkerülendő játékelemek, amiket előre megbeszéltünk, ám ezeket nem tudtuk kiküszöbölni. A küzdőszellemünk rendben volt, ha a végjátékba három-négygólos előnnyel tudunk belemenni – ami különböző okok miatt ma nem jött össze …, akkor most nincs miről beszélni. További sok sikert kívánok a Komlónak.”

Kilvinger Bálint, a Sport36-Komló vezetőedzője: „Nem kezdtük jól a mérkőzést. Kulcsszituáció volt Ante Granić kiállítása. Kellett néhány perc, amíg rendezni tudtuk a fejeket. Parázs csata volt. A végén szerencsésebbek voltunk, ezen múlott talán a mai győzelmünk. Hozzáteszem, hogy ezért egész évben megdolgoztunk. Küszködünk mis is itt a bajnokság végén, tele vagyunk sérülésekkel. De hogy korábban, ma is kijött az erősségünk, az hogy mindenki a szívét-lelkét kitette a pályára. A nehézségeken úrrá tudtunk lenni. Örülök, hogy a csapat ilyen erőt tudott mutatni, hogy szurkolóinknak ilyen gyönyörű szezont tudtunk produkálni. Köszönöm a fiúknak; ami még bennünk maradt, azt a Ligakupában megpróbáljuk kitenni…”

Hoffmann József, a Sport36-Komló balszélsője: „Nem volt könnyű dolog a csapat legrutinosabb játékosát, Igor Markovićot helyettesíteni. Végig bíztam a győzelemben, bár az elején nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna, hiszen Ante Granićot kiállították. Aztán felszívtuk magunkat, örülök, hogy összejött az 5. hely.

komloiujsag.hu