Komló Sport Kft.

KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY KOMLÓ





Köszöntő
Kedves Sportbarát!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt a komlói kézilabda szakosztály hivatalos honlapján!
 
Szakosztályunk valamennyi tagját öröm tölti el, ha valaki érdeklődik a csapat iránt, felkeresi megújult weblapunkat, ahol részletes információt kaphat az idén 60. születésnapját ünneplő komlói kézilabda múltjáról, jelenéről, a szakosztályt érintő érdekességekről, amelyek mindennapi életünkkel kapcsolatosak.

Azt remélem, hogy a folyamatosan megújuló, állandó aktualitásokkal bővülő honlapunk segítségével olyan érzésekkel gazdagszik, mintha Ön is a csapat egyik meghatározó tagja lenne.

A szakosztályt működtető Komló Sport Kft. ügyvezetőjeként szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek a csodálatos közösségnek a tagja lehetek. Remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk, hogy együtt szurkoljunk valamennyi korosztályunknak a mérkőzésein!
 
Hajrá Komló!
Szigeti Szabolcs
ügyvezető





INDUL A JÁTÉK!
MÁR 28



    Érdekesen alakultak az elmúlt években a két csapat összecsapásai. A 2010/11-es bajnokságban, csakúgy mint egy évvel később mindig az a gárda nyert, amelyik otthon játszott. Aztán 2012/13-ban megszakadt ez a sorozat, mert Battán és Komlón is a Duna-parti alakulat diadalmaskodott. A jelenlegi pontvadászatban ősszel 28-23-ra nyertek a 8 gólig jutó Péter Szabó vezette komlóiak. A pillanatnyi erőviszonyok azonban a Komló győzelmét sejttették, mert míg Farkas Attila csapata 31, addig a Batta csak 20 pontot gyűjtött 20 mérkőzésen. A ma esti meccsen ennek megfelelően vendég-siker született - bár ez kissé "nehéz szülés" volt.. 
    Komlói góllal indult a találkozó és sokáig csak a vendégcsapat vezetett. Az 5.percben 2-3, a 10.-ben 7-8 volt az állás, aztán a félidő derekára háromra hízott a komlói előny (8-11). A második negyedóra során sem tudott közelebb jönni a hazai gárda:  a 20.percben 11-13, öt perccel később 12-15 állt az eredményjelző táblán, s a pihenőre is 3 gólos előnnyel vonulhattak Szőllősiék.
 A folytatásra "összekapta" magát a Duna-parti alakulat. Öt percnyi játék után már csak egy góllal vezetett a Farkas-csapat (18-19), s ugyanennyi volt az előny a 40.percben is (21-22). Ekkor azonban egy komlói "hullámvölgy" következett, s a rutinos ellenfél ezt könyörtelenül kihasználva fordított (46.perc: 26-23). Szerencsére a Komlóról különbusszal érkezett szurkolók és a junior csapat játékosai a hazai hangulatot idéző fergeteges buzdításukkal segítették a pályán levő komlóiakat, akik "vették a lapot", s az 50.percre egalizálták az állást (26-26), majd öt perccel a vége előtt már ismét 2 góllal vezettek. Ezt a különbséget nagy csatában sikerült is megtartani, így hosszú  idő után végre komlói győzelem született Százhalombattán.
 
JEGYZŐKÖNYV: Százhalombattai KE - Komlói Sport KC  30-32 (14-17)  Százhalombatta, 200  néző   Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki   Kiállítások:  8  ill. 8 perc  7 méteresek: 5/4 ill. 7/6   Komló: Selymes - Oszlár 4, Gász 2, Szögi 1, NAGY Z. 2, SZŐLLŐSI 9, WÉBER 7   Csere: KISS B. (k), Péter Szabó 5/4, Szappanos 2/2, Győri  Edző: Farkas Attila   - Tíz éves nyeretlenségi sorozat dőlt meg Battán - szurkolóink hathatós támogatásával - dicsérte csapata és a drukkerek teljesítményét a méltán elégedett mester.
 
   Listavezetőhöz méltó, fölényes győzelmet aratott a Duna partján Kollai Tamás junior együttese. A komlóiak már a szünetre is 9 gólos előnnyel vonulhattak, aztán a második félidőben ellenfelük ugyanúgy 13 gólt lőtt, mint az első 30 perc során, míg  Hidasiék - a sok kihagyott ziccer ellenére - 19-szer voltak eredményesek. Ezzel az újabb nagyarányú győzelemmel tovább javították gólkülönbségüket, mely a mezőnyben eddig is toronymagasan a legjobb volt...(most éppen 768-542).
JEGYZŐKÖNYV: Százhalombattai KE - Komlói Sport KC  26-41 (13-22)  Komló: Kiss B. - HOFFMANN 5. Pandurics A.4, MARCSEK 3, HIDASI 8, Bősz G. 4, Musitz 5   Csere:  HORVÁTH O: (k), LAUFER 12, Zuder, Gyenizse, Nagy G.  Edző: Kollai Tamás  - Idegenből pontokat elhozni általában nem egyszerű. A második félidőben kicsit több higgadt fejre lett volna szükség - értékelte a látottakat a tréner.
 
  Tudósító: Oszvald Péter




HOZZÁSZÓLÁS


[ Közzétette Roland, március 28, 2014 22:39 ]

Szép volt Fiúk!


Hozzászólás írása

Az Ön neve*

Email címe*

Kapcsolódó link

Hozzászólás*

Ellenőrző kód*
 







RSS