Komló Sport Kft.

KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY KOMLÓ





Köszöntő
Kedves Sportbarát!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt a komlói kézilabda szakosztály hivatalos honlapján!
 
Szakosztályunk valamennyi tagját öröm tölti el, ha valaki érdeklődik a csapat iránt, felkeresi megújult weblapunkat, ahol részletes információt kaphat az idén 60. születésnapját ünneplő komlói kézilabda múltjáról, jelenéről, a szakosztályt érintő érdekességekről, amelyek mindennapi életünkkel kapcsolatosak.

Azt remélem, hogy a folyamatosan megújuló, állandó aktualitásokkal bővülő honlapunk segítségével olyan érzésekkel gazdagszik, mintha Ön is a csapat egyik meghatározó tagja lenne.

A szakosztályt működtető Komló Sport Kft. ügyvezetőjeként szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek a csodálatos közösségnek a tagja lehetek. Remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk, hogy együtt szurkoljunk valamennyi korosztályunknak a mérkőzésein!
 
Hajrá Komló!
Szigeti Szabolcs
ügyvezető






MÁR 22



  Nem sok (mindössze három) csapat győzte le eddig Farkas Attila együttesét, de a Dabas köztük van. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a Pest-megyei gárda mindössze kettő ponttal szerzett kevesebbet a komlóiaknál, nyilvánvaló, hogy nem számíthattunk könnyű mérkőzésre....A találkozóról (utólag) azt mondhatjuk, hogy a szezon legnehezebb, legszínvonalasabb összecsapása volt, mely végül nem a csapatok teljesítménye, hanem a rutinos (de  a mai találkozót bizonyára nem "életük nagy teljesítménye"-ként jegyző)  Kékes-fivérek döntései alapján végződött pontosztozkodással.
  Amikor az első percben Oszlár (aki egyébiránt a csapat egyik legtöbb gólt elért játékosa volt szombaton este) vezetéshez juttatta  a Komlót, kevesen gondolták, hogy nehéz este vár a hazai publikumra. A "veterán" Himer egyenlítése után mindkét együttes kihagyott egy-egy büntetőt, majd 2-1-es hazai vezetés után a 6.percben már 2-4 volt az állás. Bármennyire igyekezett is a Farkas-gárda, nem sikerült fordítaniuk Szögiéknek. A 8.percben 5-5-nél, aztán tíz perccel később 11-11-nél ugyan döntetlenre hozta az állást a hazai csapat, de vezetést szerezni csak a 22.percben sikerült (13-12). Kettő perc elteltével azonban már ismét a Dabas vezetett (13-14). Azt, hogy mennyire változatos, fordulatos, küzdelmes volt a meccs, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két perccel a szünet előtt megint a Komlónál volt az előny (16-14), s minimális, egy gólos előnnyel Oszlárék vonulhattak az öltözőbe a szünetre.
  Nem indult jól hazai szempontból a második játékrész: öt perc alatt mindössze Szögi tudott két gólt szerezni a mieink közül, miközben az ellenféltől Csecsetka háromszor volt eredményes, valamint Bodorovics és Gigler is betalált egyszer-egyszer, így a 36.percre 18-20-at mutatott az eredményjelző. A 40.percben aztán megint X (21-21) volt az állás, miközben Péter Szabó büntetőt hibázott...A következő két perc a Dabasnak sikerült jobban (22-24), de a félidő derekán sokadszor egyenlőre (24-24) állt a küzdelem. Egy elhibázott dabasi hetest követően 27-24-re elhúzott a Komló, de (mint utólag kiderült) ez az előny is kevésnek bizonyult...Csecsetka ugyanis hetesből és akcióból is eredményes volt (53.p.: 27-26), s bár Szögi és Szőllősi révén hazai gólok is estek (56.p.: 29-26), az ekkor már a tavaszi szélhez hasonlóan össze-vissza fújdogáló Kékes-fivérek vették át a főszerepet. "Hatékony" közreműködésük eredményeként két perccel a lefújás előtt 29-29-re módosult az eredmény, s amikor egy elhibázott Szappanos-hetes után Nagy Z. betalált, szinte "felrobbant" a csarnok (59.p.: 30-29). De Kékesék ismét közbeléptek: olyan szabálytalanságért ítéltek (időn túli) büntetőt, melyért az első 30 perc leteltekor csupán egy sima szabaddobást láttak indokoltnak a Komló javára. Csecsetka Péter pedig (aki egyébiránt csapata legeredményesebbje volt 9 góljával, melyek közül hatot büntetőből szerzett) ezúttal sem hibázott - ezzel pontot mentett a Dabas számára.
  Nehéz dolguk volt ezt követően a biztonságiaknak, mert a "népharag" elől nem volt könnyű kimenekíteni a sípmestereket a küzdőtérről, s hogy nem történt nagyobb "balhé", az annak köszönhető, hogy a szebb napokat látott Kékes Cs.- Kékes P. bírópáros végül több mint fél óra elteltével a "vészkijáraton" volt kénytelen elhagyni a Sportcsarnokot...
  Igazán kár volt ezért a végjátékért, mert az eredménytől függetlenül az kétségtelen, hogy a bajnokság eddigi legszínvonalasabb, legküzdelmesebb és legváltozatosabb meccsét láthatta a rekordszámú nézősereg. De amíg a két pont sorsáról nem a csapatok teljesítménye, hanem "kívülállók" döntenek, addig nem igazán érdemes sportszerű küzdelemről, vagy épp a támogatás hiányáról beszélni...
  JEGYZŐKÖNYV: Komlói Sport KC - Dabas VSE KC 30-30 (16-15) Komló, 700 néző   Vezette: Kékes Cs., Kékes P.   Kiállítások:  8 ill. 14 perc   7 méteresek: 3/2 ill. 9/6   Komló: Selymes - OSZLÁR 8, Gász, SZÖGI 8, Nagy Z. 3, Szőllősi 1, Wéber 4  Csere: Fata (k), PÉTER SZABÓ 4/1, Vajda, Győri 1, Szappanos 1/1   Edző: Farkas Attila  A hazai tréner (aki eddig egyetlen alkalommal sem foglalkozott a játékvezetőkkel), ezúttal ezt mondta a találkozó lefújását követően - hosszú hezitálás után: - Időnként baj volt a helyzetkihasználásunkkal is, de a végjátékban hozott játékvezetői ítéletekkel nem értettem egyet...
 
  Aligha lehetett kérdéses a két pont sorsa a juniorok mérkőzésén, ahol már a szünetben 31-17-re vezetett a Kollai-csapat. A komlóiak,  Kiss  B. - HOFFMANN 4, LAUFER 12, BŐSZ G. 6, PANDURICS A. 6, HIDASI 7, Musitz 2 összeállításban kezdték a találkozót, melynek során csereként pályára léphetett Bősz R. (k), Horváth O. (k), MARCSEK 7, Zuder 1, Nagy G., Székely, Gyenizse, Gyenes Z. Edző: Kollai Tamás   A 47-33-ra végződött derbi után a fiatalok mestere lakonikus tömörséggel csupán annyit mondott: - Visszavágtunk!
 
   Tudósító: Oszvald Péter





Hozzászólás írása

Az Ön neve*

Email címe*

Kapcsolódó link

Hozzászólás*

Ellenőrző kód*
 







RSS