Komló Sport Kft.

KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY KOMLÓ





Köszöntő
Kedves Sportbarát!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt a komlói kézilabda szakosztály hivatalos honlapján!
 
Szakosztályunk valamennyi tagját öröm tölti el, ha valaki érdeklődik a csapat iránt, felkeresi megújult weblapunkat, ahol részletes információt kaphat az idén 60. születésnapját ünneplő komlói kézilabda múltjáról, jelenéről, a szakosztályt érintő érdekességekről, amelyek mindennapi életünkkel kapcsolatosak.

Azt remélem, hogy a folyamatosan megújuló, állandó aktualitásokkal bővülő honlapunk segítségével olyan érzésekkel gazdagszik, mintha Ön is a csapat egyik meghatározó tagja lenne.

A szakosztályt működtető Komló Sport Kft. ügyvezetőjeként szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek a csodálatos közösségnek a tagja lehetek. Remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk, hogy együtt szurkoljunk valamennyi korosztályunknak a mérkőzésein!
 
Hajrá Komló!
Szigeti Szabolcs
ügyvezető






OKT 20



Huszonöt percnyi langyos játék után magabiztos győzelem: KBSK-Siklós 36-27
 
    Amikor egy pontveszteség nélkül a tabella második helyén álló csapat a sereghajtóval játszik hazai pályán, az a mérkőzés mindenképpen a "kötelező győzelem" kategóriába tartozik. De azt is sokszor, sokan leírták, átélték már, hogy bizony olykor ezek a találkozók a legnehezebbek. Valami ilyesmi látszott megvalósulni ma délután a komlói csarnokban - aztán 25 perc után "helyre állt a rend".            
   Természetesen mindenki (még a Siklós hívei is) tisztában volt az erőviszonyokkal a meccs előtt, s így az sem lehetett igazán kérdés, hogy "Ki nyer ma?", azonban egy ideig úgy tűnt, nem lesz ez egy könnyed győzelem. A vendégek ugyanis alaposan felszívták magukat a találkozó elején, s hiába vezetett rendre a TomTrans, Harmat Tamás legényei újra és újra egyenlítettek. (3.perc: 2-2, 7.perc: 5-5). Nagy Z. ezt követően még vezetéshez juttatta a KBSK-t, de a lelkes siklósiak - a publikum legnagyobb ámulatára - fordítani tudtak (9.perc: 6-7). A következő percekben is folytatódott az adok-kapok, hol itt, hol ott született újabb gól és hiába vezetett 9-8-ra, 10-9-re 12-10-re is a hazai csapat, Gécziék rendre egyenlíteni tudtak. Nem csak a pályán levő játékosok, de úgy tűnt, a nézők is "átaludták" az első 25 percet. 
    Papp Lászlónak tennie kellett már valamit, mert látszott, hogy ez a teljesítmény nem lesz elég a sikerhez. Cserélt tehát, s ezek a cserék sikeresnek bizonyultak. De történt még valami. Megérkezett Szabó Janika, aki ezúttal nem a kispadon foglalt helyet, hanem a "C" szektorban, ahol elkezdte tüzelni a társakat. És amint egymásra talált a csapat és a közönség, rögtön változott a helyzet. A 27.percben 27-27 volt az állás, a szünetre pedig már 18-14-es előnnyel vonulhattak Győriék. A folytatás megint rosszul (két siklósi góllal) indult, de aztán 7 komlói találat következett, s a 40.percre máris 25-16-ra alakult az eredmény. A "komlói show" pedig folytatódott. A 48.percre megvolt a "tíz közte" (29-19), sőt, az 51.percben még tovább nőtt a KBSK előnye (32-21). Az utolsó kilenc percben ugyan 6 találatot ért el a Siklós, de a hajrában játéklehetőséghez jutott komlói fiatalok is gólokkal hálálták meg a bizalmat, így a magabiztos siker már nem forgott veszélyben. És ha már egyszer szóba hoztuk a közönség szerepét korábban, akkor most arról is illik beszélni, hogy a második játékrészben, különösen a mérkőzés hajrájában már a régi szép időkre emlékeztetett a lelátó - a lefújás után pedig hallhattuk a "Szép volt fiúk"-kórust.
 
JEGYZŐKÖNYV: Komlói BSK-TomTrans - DRB Bank Siklós KC 36-27 ( 18-14)  Komló, 500 néző  Vezette: Horváth, Simó  KBSK: Selymes - GYŐRI 7, Kilvinger 3, Szappanos 2, Nagy Z. 4, Gász 1, Szomor 3   Csere: MÉSZÁROS (k), Kiss B (k), PÉTER SZABÓ  7/1, Chalupa 1, Musitz 1, Liptai 1, Dénes 1, WÉBER 5  Edző: Papp László    Kiállítások: 4 ill. 4 perc   7 méteresek: 2/1  ill. 2/0   Papp László mindössze ennyit mondott: - Volt jobb...
 
               Két másik mai eredmény a csoportunkból: Tata - SZESE 22-28, Ajka - Szentendre 26-30
  Ez azt jelenti, hogy a tabellát továbbra is a SZESE vezeti, de a 2. helyen álló KBSK-TomTrans is ugyanannyi (10) pontot szerzett, mához egy hétre pedig Győrben kerül sorra a SZESE-KBSK rangadó!
 
  "Kiütéses" győzelmet ért el a felnőttek előtt pályára lépő junior gárda. Kollai Tamás csapata már az első játékrészben 22 (!) gólos előnyre tett szert (30-8), s a második harminc percben ezt csaknem megduplázták, hisz a vége 55-17 lett. A komlóiak Kiss B - Hoffmann 2, Hidasi 8, Bősz G. 15, Pandurics A. 2, Dénes 7, Musitz 3  felállásban kezdték a játékot, s a 60 perc során pályára léphetett Bősrz R.(k), Horváth O.(k), Laufer 6, Szabó 1, Nagy 6, Székely 1, Pandurics T. 4 Zuder és Gyenes is. Kollai Tamás: - Elvárt győzelem...









RSS